www.nadasdamk8.freewb.hu

Mert az utolsó év felejthetetlen...

Hova tovább? I.

Hm... De rég is volt, mikor még a nyáron történtekről írtam...! Olyan távolinak érzem.. Igaz, már eltelt 5 hónap. És a szeptember kezdetével véget ért minden, ami szép és jó. Egy új tanév vette kezdetét, amely (számunkra) igencsak tartalmasnak ígérkezik...

Eddig valóban az volt, amellett nagyon egyhangú is. Ugyanis bátran állíthatom, hogy az elmúlt 2 hónapban nem volt olyan nap, amikor valamilyen módon nem hangzott volna el a „tovább tanulás” szó. Már az első napok is erről szóltak. Mikor még azon gondolkodunk, hogy mi mindent kellet volna még megtennünk a nyáron. Ezt még úgy ahogy, de feldolgoztam. Azt már kevésbé, hogy a napok szinte gyorsabban teltek el, mint a nyáron. Csak teltek, teltek... S én ezalatt a teljes tudatlanság uralmában keltem és feküdtem. Ellenben voltak már olyanok az osztályból, akiknek volt valamiféle elképzelésük. Aztán szépen, lassan eljött az október, a nyílt napok ideje. Ekkor már kezdtünk visszarázódni a sokáig nélkülözött iskolai életbe, s én kezdtem érezni, hogy igen értékes napokat vesztegettem el. A legnagyobb kétségbeesés közepette nézegettem olyan iskolákat, amik eddig szóba sem jöttek. Végül kialakult, hogy ki hova, merre megy kiválasztott iskoláit meglátogatni. Feldolgozhatatlan témáim 2.: már vége az októbernek is. A Vas megyei nyílt napok már véget értek, viszont az osztályból többen is mennek még novemberben Zala megyébe. Most szünet van. Éppen ideje volt már. A szünet előtti utolsó nap, osztályfőnöki órán, fel kellett írni azt a 3 középiskolát, amit majd meg szeretnénk jelölni. Sorrendbe. Persze ez még nem a végleges lista, de bemelegítésnek megteszi. Az órán ezt fel is kellett olvasni. Mikor ezt én is megtettem, azaz megtettem volna, ugyanis a 3. iskoláig el sem jutottam, kiszaladt a számon az a bizonyos „nem tudom”. Ami mostanában hát, finoman fogalmazva, megesett egy párszor. Értetlenül néztem magam elé, majd a lapocskámra odabiggyesztettem egy kb. akkora kérdőjelet, amekkora a fejemben van. Nyomatékosítva a bizonytalanságomat. Tudom, hogy kevés az olyan ember, aki már ennyi idősen teljes jövőképet kapott magáról, és tudom, hogy még nagyon messze vagyok attól, hogy eldöntsem mivel tudnék egész életemben foglalkozni, de szerintem minden itt kezdődik. És szerintem nyugodt szívvel kimondhatom, hogy sokan még a bemelegítésben is elfáradtunk. És még csak nincs is lelkiismeret furdalásom.

-NOVEMBER-

Hova tovább? II.

Bizony, repül az idő. A napok, hetek, hónapok olyan hatalmas mértékben kavarognak a fejünk fölött, hogy az számomra érthetetlen. Szerencsére eddig mindenki helytállt. A nyílt napoknak vége, és már mindenki az áhított középiskolájáról álmodozik. Hatalmasat fordult velünk a világ, mintegy 4 hónap alatt. Szinte még magam előtt látom a megsárgult, összeaszalódott faleveleket, amik kissé félelmetesen recsegnek a talpam alatt az első nyílt napra menet. És tényleg féltem... Ilyen gondolatok jutottak eszembe akkor is, amikor a kezemben tartottam az írásbeli felvételire jelentkező lapomat. És ilyenkor kapok a fejemhez, hogy már december van. Máris menni minden hiányzik. Nem becsültem meg sok mindent az évek során. Hiányoznak a kimondatlan szavak és az olyan jó tanácsok, amik igazán csak most nyernének értelmet. És bár mostanság el vagyunk árasztva efféle utasításokkal, még a legjobb szándékúak is csak süket fülekre találnak egy 8. osztályos gyereknél. Talán minél jobban próbálnak minket korrigálni, annál inkább megyünk fejjel a falnak. Már negyedik osztályos koromban tervezgettem, alakítgattam a jövőmet, de most, hogy szükség is lenne rá, valahogy hanyagolnám. Úgy néz ki, egy időre pihenő van. De vészesen közeleg a félév, a jobb jegyekért való küzdelem. És ha sikerül, ha nem, a középiskolák tárt karokkal várnak ránk. Lesz, hogy megütjük magunkat, lesz, hogy fájni fog. Nem tudni még, hogy milyen kemény lesz az a fal...

-December-

Hova tovább? III.

Egy általános megállapítás: Úgy dobálózunk a napokkal, mintha kicsi, összegyűrt papírgalacsinok lennének, amikre rá lenne írva az aznapi dátum, esetleg egy név és a tennivalók. Emlékszem még arra a papirosra, amin ez állt: 2010. szeptember 8. Adrienn, töri témazáró. Rég volt, összegyűröm, szemetesbe vele! Ezalatt a félév alatt rengeteg ilyen galacsin gyűlt össze mindnyájunk szemetesében. Eljött az idő, hogy ezeket kiürítsük, hogy „üres szemetessel” kezdjük el a második félévet. Mielőtt ezt megtennénk, nézzünk egy kicsi magunkba…. Ha már ennyire leragadtam a galacsinnál meg a szemetesnél, fogalmazzunk úgy, hogy szelektáljunk. Mennyi minden van, amit nem tettünk meg. Vagy mi mindent tettünk, esetleg mondtunk, amit nem kellett volna. És bár néha az igazság fáj, szembe kell néznünk olyan dolgokkal is, amiknek a galacsinját legszívesebben elégetnénk. Szép számmal vannak ilyenek…. Nem szeretnék személyeskedni, vagy éppen bűntudatot kelteni az Olvasóban, csupán a magam megnyugtatására szolgálnak az efféle kijelentések. Mert ki ne tedd volna magának, vagy esetleg másnak újévi fogadalmakat? Ezek betartásához türelem, kitartás és erő kell. Nagy szükségünk lesz rá a következő hónapokban…. A január mindenki számára a legfontosabb 31 nap ebben az évben. Mindenki a jobb jegyeket szeretné az ellenőrzőjében látni. Sőt, mi több, néhányan most fogjuk megírni az írásbeli felvételiket. Az első nyílt napra menet féltem. Amikor az iskolák között válogattam, féltem. Félek, sőt félni fogok akkor is, amikor a felvételit írom. Szintén magamat nyugtatom azzal, hogy nem csak én érzek így. De tudom, hogy úgyis eljön az a pillanat, amikor a matek feladatlap első feladatát olvasom….és lapozok egyet. Majd miután végeztem, beadom, beülök egy moziba, egy csomó egészségtelen ételtől megszabadítom a Földet, és megnézem az olyan romantikus filmeket, amiket mellesleg ki nem állhatok. Mert ha nem vesznek fel, akkor legalább arra a napra úgy is emlékezhetek, hogy Liz és Tom végül miért nem békültek ki egymással. Viccet félretéve elsődleges cél, hogy mindenkit felvegyenek a számára megfelelő középiskolába. Na, üresek már azok a szemetesek? Akkor kezdjünk neki a legnagyobb hajrának….!

-Január-

Hova tovább? IV.

Túl éltünk minden olyan megpróbáltatást, amit a január hozott magával. Más kérdés, hogy volt-e választásunk. Az ellenőrzőben a piros vonalakat már rég meghúztuk, és némely tantárgynál még üresen állnak a második félévre tartogatott sorok. De emiatt felesleges aggódni. Túl vagyunk a rettegett írásbeli felvételiken is. Ennek nagyon örülök, viszont nem mondanám, hogy most könnyebb lett minden. Pedig a levezetést olyan szépen elterveztem... Először megkönnyebbülés, majd mozi, azután pedig valami kalóriatúltengéses étel. Ehelyett meg nem szűnő aggodalmak és egy fél csokis muffin. Ennyi volt a gyomrom befogadó képessége. Semmi romantikus vacakot nem játszottak. Mondjuk valószínűleg úgy jöttem volna ki a moziból, hogy fogalmam sincs, miről is beszéltek az eltelt 120 percben. Az eredményeket már tudjuk, valakit már fel is vettek, de a többség még egy darabig izgulhat. Mindig is izgulós voltam, de azt mégsem értem, hogy a nálam 10 ponttal jobban teljesítő emberkék 10-szer jobban aggódnak nálam. Persze olyanok is akadnak, akik ezt az egészet optimistán fogják fel, és a magamfajta pesszimista embereknek próbálják ezt megmagyarázni. Örökös vitáim vannak a különböző felfogásokról, de én még mindig szívesebben csalódom kellemesen. Szóval ez az egész felvételis dolog ez van raktározva a fejemben a „Na, ezt jól eltoltam!” feliratú részlegben. Így jutottam el oda, hogy újra a kezembe vettem a továbbtanulási kis könyvet, és újra átlapoztam a középiskolákat. Már az első naptól ezt a továbbtanulásosdit ijesztőnek konstatáltam, de már nem telik el úgy nap, hogy mi magunk ne hoznánk szóba. Egyre többször merül fel bennünk a kérdés, hogy valóban jól döntöttünk-e, hogy a jól megszokott általános iskola után meg tudunk-e felelni. Sajnos az élettapasztalatunk hiányában ezt nem is fogjuk megtudni még egy darabig. A még megmaradt szalmaszálakba kapaszkodva annyit tudok mondani, (főleg a jövő évi nyolcadikosoknak) hogy igenis készüljetek, üljétek végig kéthetente azt a másfél órát matekszakkörön vagy bármilyen különórán, fontoljatok meg mindent alaposan, és akkor döntsetek, ha már készen vagytok rá! Én ezt adom nektek élettapasztalatként.

-Február-

Hova tovább? V.

Végre eljött a tavasz. Időjárás szempontjából mindenképpen jó. Ideje egy kicsit nekünk is felébredni. Alig várom, hogy világosban keljek, és érjek haza. A téli hónapokban ugyanis előfordult, hogy azokat a gyenge, halvány sugarakat is csak a tanteremből láthattam. És mivel gyakran van délutáni programom, csak késő délután érek haza, ami nekem télen néha már éjszakának tűnik. De ennyi volt, túléltük. Februárban egy kicsit mindenki lazább volt. Talán azért, mert végre együtt lehettünk egy kicsit. A farsangi próbák alatt is rengeteget nevettünk, megfeledkezve mindennemű olyan dologról, aminek köze van a középiskolákhoz. Márciusban a felvételi alapján kiállított sorrendet már megtudjuk, viszont végleges választ csak áprilisban kapunk. Addig még rengeteg dolgunk lesz az év végi műsorokkal és egyéb előadásokkal, tehát még mindig nem érünk rá izgulni.

Az a helyzet, hogy amikor egy újabb hónap veszi kezdetét, és tudom, egy újabb cikket kell írni, mindig órákat ülök a betűrengeteg felett. Nem azért, mert képtelen vagyok megfogalmazni a mondatokat, vagy mert egyszerűen nincs hozzá hangulatom. Igaz, már előfordult. De az igazi indok az, hogy ilyenkor még nem egészen fogom fel, mi is történt elmúlt hónapokban. Mert egy ilyen rohanó világban, ahol egy 8.-kos gyereknek még izgulni sincs ideje, nem sok mindenre figyel az ember. Csak utólag veszünk észre dolgokat. Utólag fogjuk fel, hogy igen, ez elmúlt. Úgy is mondhatnám, ilyenkor élem meg úgy az eseményeket, hogy közben tényleg figyelek mindenre. És a másik dolog, amiért néha nehéz egy hónapról cikket írni; hogy a rohanó világgal versenyt kell futni. És néha bizony elfárad a kezem...

-Március-

Hova tovább? VI.

Egy pillanat, csak összeszedem a gondolataimat.... Nos. Megint eltelt egy hónap? A naptáram még februárnál van kinyitva. Újabb cikket kell írnom? Az elmúlt hónapok irományai még a kottatartómon hevernek. Összegyűrt papirosok, rajzok, festmények, kitűzött időpontok és dolgozatok. Ennyi maradt a márciusból. Kénytelen vagyok fellapozni az én Kedves Naplómat, hátha a segítségemre lesz. Hm... 2011. március 1.: A tavasz első napja: hóesés... 2011. március 11.: Március 15-ei műsor. Aztán látok még itt érdekes dolgokat, de nincs bennem annyi bátorság, hogy ezeket meg is osszam az Olvasóval, annak ellenére, hogy írói kötelességemnek tartom. Nézzék el nekem...

Tehát úgy látszik, a március nem hagyott bennem mély nyomot. Az április annál inkább. Verseny verseny hátán, minden hétvégén fellépés, és ezek mellé jön a tanulás. Mert ugyebár még azt is kell...

Ahhoz kétség sem fér, hogy a próbákat és a fellépéseket mennyire élveztük, de mindez kemény munkával járt. És még valami, ami miatt az ÁPRILIST nagy betűvel kell, hogy írjam. Ebben a hónapban érkeznek meg az értesítések, hogy felvettek-e minket a kiszemelt középiskolába. Én személy szerint meg sem próbálom leplezni az izgalmamat. Felesleges... Eddig úgysem volt rá időnk. Szóval e hónap végén talán már megnyugszunk. Vagy belenyugszunk... És ígérem, a következő cikkemben egy árva szót sem fogok ejteni a középiskolákról. Becsszóra...

-Április-